VitorlázzItthon>Hírek
A második világháborút követően a Kékszalag után a leglátogatottabb verseny a Földvár-Keszthely Regatta volt. Általában július végén, augusztus elején rendezték …
A verseny mezőnye június 4-én rajtol el a Balatonföldvár előtti vízterületről, a célvonal Keszthelyen lesz. Másnap az Öböl Kupára és …
A programsorozatot Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos kezdeményezésére az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ (AÖFK) szervezi számos civil szervezet …
A Balatonfüredi Yacht Club a 2022-es nyári szezonban is hirdet többféle nyári tábort gyerekek, ifjúsági korosztály és felnőttek részére. Gyerektáboraik …
Maga a viharjelzés már a múlt század 30-as éveiben elindult, ami annak tudható be, hogy abban az időben egyre többen …
Sarud, Élményfalu. Az utóbbi években Sarud neve egyre többször felmerül a Tisza-tó említése kapcsán. Az Élményfalu megálmodója, Kücsön Gyula célja …
A hazai vitorlássport szárnybontogatását segítette az a tény, hogy egy angol hajóépítő, Richard Young 1881-ben, a mai balatonfüredi klubház melletti …
Szinte egymásnak adták a helyszínre felépített “Vitorlás stúdió” képzeletbeli kilincsét az előadók, beszélgetőtársak az idei hajókiállításon, a Magyar Vitorlás Szövetség …
A Wia CC egy valóban merész és innovatív koncepció, amellyel az volt a cél, hogy olyan multifunkciós hajót alkosson a …
A Tagore-sétánytól a Balatonfüredi Megállópontig vezető új sétaút formavilágát és anyaghasználatát tekintve a meglévő sétányokhoz igazodik kiegészülve a névadó …
A tervek szerint egy modern, összesen 162 szobás szálloda épül az egykori pártüdülő helyén. Egy 122 szobás főépület mellett negyven …
Az idei rendezvény 5000 négyzetméter területen, közel 50 kiállítóval és mintegy 100 hajóval várja a látogatókat. Nem véletlenül hívják Magyarország …
A versenyt először 1934-ben írta ki a balatonfüredi Hungária Yacht Club. Elképzelésük lényege az volt, hogy a Balaton Kék Szalagját …
Balatonlellén vállalkozó kedvű helyiek már évek óta dolgoznak azon, hogy a Balaton rugaszkodjon el a lángos-nyár-strand szavak hármasától. Több olyan …
Az utóbbi években egyre nő a rendszeresen sportolni vágyók száma, amihez elengedhetetlen a sportinfrastruktúra megújítása, illetve újabb megállópontok létrehozása – …
A GINOP 7.1.2-15-2016-00013 és GINOP-7.1.9-17-2018-00026 keretében mintegy 2,1 milliárd összegű támogatással valósul meg a Balatonfüredi Vízisport és Szabadidő Központ Balatonfüreden. …
Immár kilencedik alkalommal rendezik meg idén a Szilveszteri Regattát a balatonlellei BL YachtClubban, amely az elmúlt hat évben komplett, Téli …
Az aktív turizmus világszerte és Magyarországon is egyre népszerűbb módja az utazásnak és a szabadidő eltöltésének. Hazánkban komoly, évszázados hagyományai …
2021 nyarán kezdődött meg a Magyar Vitorlás Akadémia és a Sailing Film közös munkája, melynek keretében több részes Vitorlás Etikett …
Mind a vitorlázóknak, mind az evezősöknek, és persze a horgászoknak is nagyon kedvező volt az idei őszi időjárás, éppen ezért …
A kikötőbe való behajózás szabályainak egy részét vette górcső alá a Vitorlás Etikett Rövidfilmsorozat most megjelent, immáron negyedik epizódja. Farkas Laura, …
Az áprilistól októberig tartó személyhajózási szezonban csaknem 21%-kal nőtt a Balaton-parti településeket összekötő menetrendi hajók forgalma az előző évhez képest, …
Farkas Laura, Langer Soma és Máté P. Gábor ezúttal a fedélzeten való viselkedés szabályait vette górcső alá. A legalapvetőbb, hogy …
Mintegy 81 új hajóhelyet alakítottak ki a Budapesthez egyik legközelebbi fekvésű kikötőben, a Balatonfői Yacht Clubban, amelyben eddig 91 hajó …
A koncepció szerint öt év alatt, négy ütemben teljesülő fejlesztés négy meghatározó elemből áll, melyekben nemcsak turisztikai attrakciók létesülnek vagy …
Sokaknak alapvető, ugyanakkor többen meglepődnek, amikor kinn hagyott pufferekkel hajózó vitorlást látunk. Ez az egyik alapvető szabály amelyet a többi …
Az 1951-ben alapított RUND UM a legnagyobb vitorlás regatta a Bodeni -tavon, idén 70. alkalommal rendezte meg a Lindauer Segler …
Hegyi Dénes 1940 október 21-én, Budapesten született, középiskoláit a budapesti Piarista Gimnáziumban végezte. A nevelés és ott látott közeg a …
„Mondhatjuk, hogy az elmúlt években a szeptember is nyári hónap lett, és ebben az időszakban mutatja a legszerethetőbb arcát a …
Megjelent a Magyar Vitorlás Akadémia és a Sailing Film a vitorlázás illemtanáról szóló közös rövidfilmsorozatának első része. A közel háromperces …
2021-ben visszatér a hagyományos Szüreti Regatta a TVSK rendezésében. A verseny a szokásoknak megfelelően Alsóörsről, a TVSK előtti vízterületről rajtol …
Május végén június elején vált biztossá, hogy megrendezhető a Balaton Boat Show, azóta folyamatosan érkeztek a jelentkezések – mondta el …
A korábban Tuss Miklós által összegyűjtött vitorlázás illemtanának legfőbb pontjait dolgozza fel a Magyar Vitorlás Akadémia és a Sailing Film …
A Tabu Kupa ötlete a 80-as évekből, egy a Starnbergi-tavon átélt, old timer hajóknak szervezett ünnepség élményéből ered – mondta …
Az összesítésben Giles Scottnak 36, Berecz Zsombornak 39, a harmadik helyezett Joan Cardona Mendeznek 51 pontja lett. A 35 éves …
Erre kell figyelni a Balatonon A Balaton medrét a szél által keltett áramlások formálják. Általánosságban elmondható, hogy az északi parton …
A keleti medencében rendezett csillagtúra-jellegű verseny alapszíne természetesen továbbra is a zöld marad, hiszen a regatta valamennyi indulója zéró emissziós …
Az előzetes előrejelzések alapján a tavalyihoz hasonló elhúzódó verseny is benne volt a pakliban, végül azonban 11 óra 42 perc 12 …
Egy versenynél a hajók biztonsága a legfontosabb, amiért első sorban a legénység felel – fogalmazott az 53. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj …
A Magyar Vitorlás Szövetség életében minden évben kiemelt és nagyon jelentős esemény a Kékszalag, az idei év pedig különleges, hiszen …
Vitorlázz Itthon: Nagyon sok újítást vezettetek be, nagyon sok munka van mögöttetek Badacsonyban a családi birtokon. Mi zajlott az elmúlt …
2021 február 15-től a magyar e-vitorlás társadalom is kvalifikált a World Sailing által meghirdetett és bonyolított Virtual Regatta versenyekre. Innentől …
A gyűjtőköri napok valójában egy európai kezdeményezés. Miután a Magyar Nemzeti Levéltár csatlakozott az Európai Digitális Könyvtárhoz elkezdték megszervezni a …
A Kékszalag a vitorlázás ünnepe – fogalmazott Gerendy Zoltán a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke. Kifejtette: ekkora tókerülő verseny Európában sem …
Vitorlázz Itthon: Milyen volt az elmúlt néhány nap, néhány hét? Szép eredménnyel tértetek haza, nekünk pedig nagy öröm volt, hogy …
A 2021-es esztendőben 33 Balaton körül vitorláskikötő felmérését végezte el a Magyar Vitorlás Akadémia Nkft. közösen a Magyar Vitorlás Szövetséggel, …
Pünkösd hétfőn, déli 12:00-kor rajtolt el a Steering The Course Női Vitorlás Versenynap első futama Balatonfüreden, a Tagore sétány előtti …
„Gyerekkoromban Balatonföldváron töltöttem a nyarakat, nekünk egy gyönyörű fa Kalózunk volt, abban nőttem fel, ott kezdődött az egész.” -fogalmazott a …
A 203 nevezett hajó Balatonföldvárról rajtolt, majd az Ábrahámhegy, valamint Fonyód elé helyezett pályajelet érintve futott be Balatonföldvárra. A kilenc …
Hetek óta javában készülnek a csapatok a vasárnap reggel rajtoló Helly Hansen Pünkösdi Regattára, mely a 2021-es esztendő első nagy …
2025. június 16 – 18 – án GO Boating elnevezéssel ingyenes vitorlás nyílt napot szervez Balatonfüreden a Magyar Vitorlás Akadémia …
Balatonlellén is megnyílik a part a jollevitorlázók, valamint kézi erővel hajtott vízisporteszközzel érkezők előtt, ugyanis a BL Yacht Club területén …
A Zamárdi Vízisport Bázis működése már közel tíz évre nyúlik vissza, amikor megkeresték a helyi önkormányzatot, hogy a három és …
A Balaton régiójának egyik legédesebb hagyománya folytatódott: május 9-én rendezték meg a XII. Balaton Fagyija választást. Az eseményen a Balaton …