Az idei nagyhajós versenyszezon hagyományos záróakkordjaként október 8-9. között rendezi a Szüreti Regattát a Túravitorlás Sportklub. A kétnapos eseményen Alsóörs-Badacsony-Balatonföldvár távon vitorláznak majd a hajók, és szombat este vacsorával, a tavalyi verseny díjkiosztójával várják a résztvevőket. Kikötni Badacsonyban, Ábrahámhegyen és Révfülöpön lehet, így már 200 hajót tudnak fogadni a szervezők.
Az idei Szüreti Regatta Hegyi Dénes Emlékverseny első futama október 8-án szombaton rajtol Alsóörsről. Az egytestű hajók a Tihanyi-szoroson és a révfülöpi átfutó kapun keresztül vitorláznak a badacsonyi célig, majd a második napon Badacsony-Balatonföldvár lesz az útvonal. A katamaránok számára egynapos versenyt rendeznek, ők az alsóörsi rajtot követően a Tihanyi-szoroson keresztül a badacsonyi fordítóbója után Balatonföldvárra vitorláznak vissza.
A befutó hajókat szombaton vacsora várja a badacsonyi BAHART kikötőben felállított rendezvénysátorban, emellett sor kerül a tavalyi Szüreti Regatta díjkiosztójára, az estét pedig a Szüreti Old School Party zárja.
(Fotó: TVSK/Mag Andrea)
Az idei esztendőben három kikötő is fogadja a Szüreti Regatta mezőnyét. A rendezvény központja a badacsonyi BAHART, de emellett az ábrahámhegyi TVSK Jégmadár Kikötő, valamint a Mathias Corvinus Collegium által üzemeltetett révfülöpi Cholnoky Jenő Gyermek- és Ifjúsági Kikötő és Diáktábor marinája is biztosít vendéghelyeket a versenyzőknek.
Náray Vilmos a TVSK elnöke elmondta: az idei esztendőben a kikötőkkel való együttműködésnek köszönhetően lényegesen több hajót tudnak fogadni, mint az előző évben.
„Nagy örömünkre szolgál, hogy idén kétszáz hajót fogadhatunk a TVSK hagyományos őszi túraversenyén. Badacsony mellett Ábrahámhegyen, valamint Révfülöpön biztosítunk vendéghelyet a versenyzőinknek, a hajók október 8-9-én díjmentesen használhatják ezeket a kikötőket. A hajók beosztásának alapját technikai paramétereik, azaz merülésük, szélességük, hosszúságuk képezik majd, ezért mindenkit már előre kérünk, hogy tartsa a beosztást. Ahogyan tavaly, úgy idén is a versenyzők számára ingyenes shuttle busszal segítjük a Badacsonyba történő eljutást, illetve a visszautazást Ábrahámhegyre vagy Révfülöpre.”
Náray Vilmos hozzátette: a korlátozott számban rendelkezésre álló kikötőhelyek miatt a versenyre 200 hajó nevezését fogadják el. A hajókat a nevezési díj megfizetésének időpontja szerint állítják sorrendbe, a 201. nevezéstől a hajók várólistára kerülnek. A várólistás hajók egy elfogadott nevezéssel rendelkező hajó visszalépése esetén lépnek előre. Azon hajók, amelyek saját kikötőhellyel rendelkeznek, vagy nem tartanak igényt a versenyrendezőség által biztosított kikötőhelyre, szabadon nevezhetnek, de nevezéskor meg kell adniuk a kikötés tervezett helyét. Ahogy az idei Pünkösdi Regattán így az őszi versenyen is előbb nyitják meg a nevezési lehetőséget a a ranglistaversenyt futó osztályok számára, akik szeptember 15-ig biztosíthatják helyüket a versenyen.
(Fotó: TVSK/Mag Andrea)
Nevezés
A versenyre kizárólag online, az MVSZ VIHAR-rendszerében lehet nevezni, a nevezési határidő: 2022. október 5. 24.00 óra. Nevezési időkorlátozás: 2022. szeptember 15. 24.00 óráig az online nevezés lehetősége csak a ranglistaversenyt futó osztályok számára nyitott. Ezen időpont után a nevezés minden osztály és értékelési csoport számára megnyílik. A nevezési díj megfizetésének módja: kizárólag átutalással, a Túravitorlás Sportklub bankszámlájára: 11702036-20101990 (Bank: OTP). A közleményben kérik a hajó nevét, osztályát és vitorlaszámát feltüntetni. Számlaigényt a vevő neve, címe, adószáma és a kapcsolódó hajó(k) megjelölésével kérik a tvsk@tvsk.hu e-mail címre megküldeni.
A Szüreti Regatta Hegyi Dénes Emlékversenyről
2003-ban minden addigi rekordot megdöntött a Túravitorlás Sport Klub hagyományos versenye a Pünkösdi Regatta, amelyen a vitorlázóknak a Földvár-Keszthely túraútvonalat kellett teljesíteniük. Hegyi Dénes, a TVSK akkori elnöke úgy gondolkodott, ha van a dolgoknak logikája, akkor 2004-ben még többen lehetnek a versenyen, ami viszont új szervezési feladatokat jelent, mert a színvonalból nemhogy nem akartak engedni, hanem fontos cél volt tovább emelni. Ekkor született meg a fejében: miért is ne lehetne e népszerű regattának megvalósítani az őszi változatát. Az ő nevéhez fűződik a TVSK hagyományos versenyének, a Pünkösdi Regattának az őszi testvére, mely a Szüreti Regatta Hegyi Dénes Emlékverseny címet viseli, tisztelegve a rendező klub egykori elnökének munkássága előtt.
Borítókép: TVSK/Mag Andrea