VitorlázzItthon>Hírek>Verseny
A VGYE új káptalanfüredi helyszíne ezzel a versennyel debütált, hiszen a „VGYE Dingi Kikötő” most először rendezett komoly nemzetközi vitorlásversenyt. …
A Tabu Kupa ötlete a 80-as évekből, egy a Starnbergi-tavon átélt, old timer hajóknak szervezett ünnepség élményéből ered – mondta …
Július 10-én csütörtökön pontban 9 órakor elrajtolt a tókerülő verseny, erős északnyugati szélben. Nyolc korai rajtos hajó kivételével mindenki szabályosan …
A Turizmus Cafe-ban ezúttal olyan szakértőkkel beszélgettek, akik közelről ismerik a balatoni vitorlázás és a regatták világát. Milyen szerepet tölt …
Több mint fél évszázados története során a Kékszalag neve összeforrt a Balatonnal és a vitorlázással. Generációk számára jelenti a sportág …
Megtelt a Balatonfüred Kongresszusi Központ Baricska terme hazai, illetve nemzetközi élmezőnyben vitorlázó fiatalokkal, akik a 2024-es ifjúsági ranglista díjkiosztójára érkeztek. …
A Cruising World által évente megrendezett Év hajója verseny közel három évtizedes történetében még soha nem fordult elő, hogy a …
Az Évadzáró túraverseny 56 nevezett egysége délelőtt 11 órakor rajtolt el a Kékszalag PORT előtti vízterületről, nyugodt őszi körülmények közt, …
Fa Nándor és Gál József örökre beírták a nevüket a hazai és nemzetközi hajózás történetébe azzal, hogy teljesítették Föld körüli …
Az idei ősz legstílusosabb autós eseményének ad otthont 2025. október 4-5 között a balatonfüredi Kékszalag PORT kikötő, mely a klasszikus …
A horgászat, a Balaton és a nádasok védelme egyaránt nemzeti ügy, a keszthelyi kikötőfejlesztés jól mutatja, hogyan gondolkodunk közösen a …
Új korszak kezdődik a Dél-Balaton egyik legfontosabb és legszebb kikötőjében: nagyszabású átépítés és modernizáció indul a Fonyódon. A kivitelezést a …