VitorlázzItthon>Hírek>Turizmus
Dr. Kollár Lajos a Balaton és a vitorlázás szerelmese. 1957 óta nyarait a Balatonnál töltötte. Kezdetben egy osztályon kívüli 15-ös …
Balaton aktív turisztikai kínálata már ma is jelentős: a Balatoni Bringakör mellett több mint ezer kilométernyi kitáblázott kerékpáros túraútvonal, gyalogos …
Mentőhajóik -köztük a két sürgősségi mentőhajó-, 304 alkalommal futottak ki és 97 embert mentettek ki. 40 esetben eszközmentés volt a …
Balog Mátyás polgármester beszámolója szerint a fejlesztés egyszerre jó a helyieknek, a sportolóknak és a turizmusnak is: “Az egyesület új …
A Balatonnál a 92. viharjelzési szezon indul. Viharjelző rendszer működik a Velencei-, a Tisza- és a Fertő tónál is, ez …
Idén a Siófok–Balatonfüred–Tihany között közlekedő új, Balaton katamarán mellett a hajóflotta hét másik hajója nyitotta meg a hajózási szezont a …
Pach Gábor, a Balatoni Kör elnöke a megnyitó beszédében kiemelte, immár 12 éve, a Balatoni Kör indulásakor sokakat megmosolyogtatva tűzték …
Dr. Bóka István elmondta: a Birgés Hotel (az egykori “Szövi” telepen, a Zákonyi Ferenc utca 8. szám alatt felépült szálloda …
A „Dél-Balatoni Vízi Kör” elnevezésű fejlesztés Somogy vármegye hat Balaton parti települését öleli föl: Balatonmáriafürdő, Balatonfenyves, Balatonlelle, Balatonföldvár, Zamárdi és …
Immáron hagyomány, hogy a balatonfüredi Kékszalag PORT kikötő az adventi időszakban is megtelik élettel, ugyanis az idei már a negyedik …
Az idei konferencia egyik kiemelt programpontjaként Navracsics Tibor, közigazgatási és területfejlesztési miniszter és Révész Máriusz, aktív Magyarországért felelős államtitkár átadta …
A program meghívott előadói között lesz Góg Anikó, személyi edző és health coach; dr. Kőnig Róbert, gyermeksebész, egészségügyi menedzser és …
A viharjelzések tóparti megjelenítését a Balaton körül 31, a Velencei-tónál 4, míg a Tisza-tónál 5 fényjelző lámpaegység végezte, amelyet a …
2025-ben 57 strandon dolgoztak a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának munkatársai. 30 strandolót kellett a vízből kimenteniük, ebből 3 esetben el kellett kezdeniük …
Az idei ősz legstílusosabb autós eseményének ad otthont 2025. október 4-5 között a balatonfüredi Kékszalag PORT kikötő, mely a klasszikus …
A horgászat, a Balaton és a nádasok védelme egyaránt nemzeti ügy, a keszthelyi kikötőfejlesztés jól mutatja, hogyan gondolkodunk közösen a …
Új korszak kezdődik a Dél-Balaton egyik legfontosabb és legszebb kikötőjében: nagyszabású átépítés és modernizáció indul a Fonyódon. A kivitelezést a …
A kiállításon a hazai vitorlás hajópiac teljes kínálata felsorakozik, a motoros hajók területén pedig szintén minden jelentős márka és forgalmazó …
A Tabu Kupa ötlete a 80-as évekből, egy a Starnbergi-tavon átélt, old timer hajóknak szervezett ünnepség élményéből ered – mondta …
Az ACES Europe (European Capitals and Cities of Sport Federation) az Európai Unió intézményrendszerével együttműködő, brüsszeli székhelyű szervezet csaknem negyedszázada, …
A VisitBalaton365 NKft. kiemelt célja, hogy a Balatont ne csupán nyári üdülőhelyként, hanem egész évben elérhető, aktív, családbarát és természetközeli …
Ismét a fiatalok valamint a családok vehetik birtokban a Kékszalag PORT kikötőt, Európa legnagyobb tókerülő versenye előtti vasárnap, július hatodikán. …
A Turizmus Cafe-ban ezúttal olyan szakértőkkel beszélgettek, akik közelről ismerik a balatoni vitorlázás és a regatták világát. Milyen szerepet tölt …
Az utóbbi évtizedekben az a réteg, amely a kisebb vízisporteszközökkel, vitorlással, kajakkal, kenuval, evezős csónakkal rendelkezik vagy azért szorult ki …
A látogatók kipróbálhatták a sárkányhajózást, betekintést kaphattak a Laser Bahia felszerelésébe, vitorlás csomókat tanulhattak, valamint különböző mozgáskoordinációs feladatokban is részt …