Egyre többen túráznának – ilyen volt a Budapest Boat Show (összefoglaló)

Nagy az igény a vízitúrázásra a Balatonon – legalábbis ez derült ki a Budapest Boat Show négy napjának tapasztalatiból. Most már a versenyengedélyes sportolók, csakúgy, mint a hobbi vitorlázók meg szeretnék ismerni a kikötők környékén túl, a Balaton érdekes helyeit, látványosságait, és nem utolsó sorban belekóstolni a gasztronómiai különlegességekbe. Kimondható: komplex programmá válik a vitorlázás minden korosztály számára.

Már a háború előtt is komoly túraútvonalak léteztek a Balatonon – mondta a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke. Kollár Lajos felidézte: gyerekkorában egy Kalózzal vitorlázták körbe többször is egy évben a Balatont. Fonyódról indulva, több állomáson is megálltak, persze a szélviszonyoktól függően, ugyanakkor Alsóörs mindig célpont volt. Többször áthajóztak Udvariba, vagy megszálltak a tihanyi Levendulás alatt. Kollár Lajos hozzátette: a Balaton most is lehetőséget nyújt túraútvonalak tervezésére, és teljesítésére, viszont a kikötési lehetőségek korlátozottak. Az elnök bízik abban, hogy ezen a téren változás következik be, és ismét lehetőség lesz arra, hogy akár két hetet is el lehessen tölteni kényelmesen a vízen. Söptei Zsolt borász, a Balaton Riviéra Turisztikai Egyesület alelnöke pedig arról beszélt: nem titkolt céljuk egész évben látogathatóvá tenni a Balatont. Ennek érdekében a Keleti-medencében számos turisztikai beruházás készül, köztük olyan elektromos busz beszerzése, amellyel a környék könnyen bejárhatóvá válik az odalátogatók számára. A Balatoni KÖR tagja szerint is a cél: összekötni a partot a hegyoldallal, és megmutatni a vitorlázóknak a helyi gasztronómiát, nem utolsó sorban a különleges látnivalókat – kilátókat, templomromokat.

A Magyar Vitorlás Szövetség az élsport mellett kiemelt feladatának tekinti a túravitorlázás népszerűsítését – fogalmazott a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára. Holczhauser András szerint a vitorlázás nem csupán a gazdagok sportja, kevesebb pénzből is el lehet kezdeni a vízen járást.  Valós probléma ugyanakkor a hajók tárolása, és a sólyázási lehetőségek hiánya. Éppen ezért elengedhetetlen arra törekedni, hogy minél több vitorlázó előtt „meg lehessen nyitni a vizet” és elérhetővé tenni a partot. A főtitkár hozzátette: a szövetség tagszervezeteivel folyamatosan egyeztetnek arról, miként lehetne ezt az űrt betölteni a Balatonnál. Dénes István vitorlázó arról beszélt: egy túra tervezésénél különös figyelemmel kell lenni az időjárásra. Volt olyan helyzet – emlékezett vissza – amikor Tihanyból Balatonfüredig sem sikerült széllel eljutni. Hozzátette: szinte minden hajósnak vannak bejáratott útvonalai a Balatonon, de érdemes ettől eltérni, és új helyszíneket felfedezni.

A forgolódó északi szél neveli a jó hajóst – fogalmazott a Nyugati-medencét jellemezve Büki Gábor. A vitorlázó hozzátette: Optimist-en kezdett és egy vitorlás tábor után válogatták be a versenyzők sorába. Náray Richárd, a Vitorlázó Gyermekekért Egyesület alapítója hozzátette: neki, valamint családjának egy vitorlás túra tervezésekor kiemelten fontos maga a kikötő, valamint, hogy miként fogadják a hajóst a marinába érkezve. Rick Csaba kikötőmester, a Ricky Kft alapítója is úgy látja: nagy igény van mind az északi, mind a déli parton a vitorlás turizmus fellendítésére. Hozzátette: ha megérkezik hozzá egy hajó, ő rögtön tanáccsal, vagy ötlettel szolgál, hogy mi is legyen a program a következő napokra. Hiszen a cél, hogy a látogató a sportoláson túl megismerhesse az adott település, valamint környékének érdekes helyeit, látnivalóit, különlegességeit.