Nemhogy nem ért véget a nyár Alsóörsön augusztus 20-án, hanem most kezdődik igazán. Javában tart ugyanis egészen vasárnapig az egyre nagyobb családot magába foglaló Zorall Sörolimpia, amely az élő, gitárzenét szeretők számára mindig a nyári szezon egyik csúcspontja. Bár a rendezvény a több, mint egy évtized alatt már komoly fesztivállá nőtte ki magát, sokan most is táborként emlegetik.
A fesztivál múltja egészen a 1992-re, és Pomázra nyúlik vissza, igaz akkor még a Sing Sing zenekar nevét viselve, Sing Sing táborként – idézte fel a kezdeteket a vitorlazzitthon.hu-nak Lévai Hangyássy László Hangya. A Zorall Zenekar frontembere kifejtette: miután 2002-ben megalakult a Zorall, rá nem sokra meg is rendezték az első Sörolimpiát, akkor még Megyeren, csekély közönséggel. Az idei olimpia immáron a tizenkettedik a sorban. 2012-ben költöztek a Balaton partjára: kezdetben a balatonszemesi Rider Beach, majd nem sokra rá a mostani helyszín az alsóörsi Pelso Camping adott otthont az „olimpikonoknak”.
Fotó: http://www.zorallsorolimpia.hu/
Lévai Hangyássy László kitért arra is: mára már nem csupán saját zenekarjukról szól a rendezvény, hanem az összes „barát zenekart” meghívják. Idén mintegy 50-60 fellépő adja egymásnak a színpad képzeletbeli kilincsét. Hozzátette: az idei újítás, hogy a nagyszínpad és a közepes színpad mellett egy mintegy három négyzetméteres dobogót is elhelyeztek, egyszemélyes zenekaroknak is helyt adva.
Fotó: www.zorallsorolimpia.hu
Napközben vízparti programokkal, sportversenyekkel, várják a „táborozókat”. Lévai Hangyássy László kitért arra is, szívesen látnak különböző egyesületeket, mások mellett megtalálható a Down Alapján valamint a Honvédség toborzó irodája is a fesztiválon. A Balatoni helyszínen is fontosnak tartják, hogy megmutassák a fesztiválozóknak a környéket. Példaként említette: hogy elektromos kisbusz segítségével a résztvevők ellátogathatnak az alsóörsi és környékbeli borospincékhez.
Fotó: www.zorallsorolimpia.hu
Az évek, évtizedek alatt a rendezvényen számos nagy találkozás, nagy szerelem is kialakult, amelyből már gyermekek, és unokák is születtek. Ők együtt buliznak most Alsóörsön a szülőkkel, nagyszülőkkel, éppen ezért ez valóban egy többgenerációs fesztivál – tette hozzá a zenész.
A Fesztivál részletes programja és a koncertlista a rendezvény honlapján érhető el.
Borítókép: www.zorallsorolimpia.hu