2024-ben a Magyar Vitorlás Akadémiát érte a megtiszteltetés, hogy a Budapest Boat Show díszvendég szerepét vállalja. Ennek keretében az Akadémia célja bemutatni a lehető legszélesebb körben a hazai vitorlázás, azon belül is kiemelkedően a „kishajós” vagyis jollevitorlázás nyújtotta élményt, nem utolsó sorban azokat a lehetőségeket, melyet a sportág a fiataloknak képes biztosítani. Az Akadémia központi standján is hangsúlyozottan jelenik meg hazánk szerepe az olimpiai vitorlázás történetében.
Egy Stand – Kilenc hajó – Célok és eredmények
Az Akadémia kiállítása többféle irányban, többféle aktivitást vállal, egyfajta „vitorlás idővonalat” alkotva a kezdetektől a csúcsokig:
Tervek, elképzelések, fejlesztések
A Magyar Vitorlás Akadémia standjánál helyet kap az Akadémia kihelyezett pályázatfigyelő szolgáltatása, az „SPÜP” open office pályázati irodája, ahol kizárólag a MVSZ tagszervezetei, vitorlásklubjai részére készülünk pályázati tanácsadással, konzultációval.
Témák:
Víz – Tér – Élmény
A Magyar Vitorlás Akadémia standjának kiemelt része a Kékszalag PORT, ahol bemutatjuk a kikötőhöz kapcsolódó és kapcsolható aktivitásokat, bemutatjuk a PORT-ot, mint rendezvényhelyszínt, mint a hazai vitorlázás (szabadidős, versenysport) bázisát. Emellett Kékszalag PORT ajándéktermékek között is válogathatnak a látogatók.
VIP est a Magyar Vitorlás Akadémiával
A Budapest Boat Show hagyományos VIP estjét ebben az évben február 23-án, pénteken este rendezi meg. Ennek keretében a kiállítók saját standjukon, saját programmal készülnek, ahová meghívják partnereiket, vendégeiket, akik az este folyamán bejárhatják a kiállítást, valamint a vendéglátó standjánál tölthetnek el közös estét. A Magyar Vitorlás Akadémia is vendégül látja partnereit ezen a különleges estén, bor és pezsgőkülönlegességekkel. Aki a Vinyleket cseréli: Dj Titz Krisztián