Csopak csapata nyerte meg a Nemzeti Regattát. Június első hétvégéjén tizenhat megye, ötven települése mérettette meg magát Siófokon. 2019-ben tizenkét olyan település is indult a versenyen, akik még eddig nem vettek részt a siófoki rendezvényen. A két napos esemény ugyanakkor nem csupán a vitorlázásról szólt.
Csopak csapata nyerte az idén a Nemzeti Regattát, a települések versenyét – adta hírül közösségi olsalán a település Polgármestere. Ambrus Tibor joggal büszke arra, hogy csapatuk nem csupán a Balaton hullámain, hanem a gasztronómiai megmérettetésen is a legjobbnak bizonyult 2019-ben.
Korábbi híreink a Nemzeti Regattáról:
2015 őszén született meg a gondolat a Kelén hajó fedélzetén, hogy a Nemzeti Vágta mintájára vitorlásversenyt rendeznének a Balatonon – idézte fel a kezdeteket a vitorlazzitthon.hu-nak a Balatoni Hajózási Zrt. értékesítési igazgatója. Dónucz László hozzátette: míg az első évben, 2016-ban harminc település vett részt a versenyen, idén tizenhat megye ötven települése méretteti meg magát a Nemzeti Regattán. Az első évben a házigazda, Siófok városa nyerte meg a Regattát, 2017-ben Alsóörs, tavaly pedig Balatonkenese szerezte meg az első helyet.
Dónucz László elárulta: titkon bízik abban, hogy ebben az esztendőben egy nem Balaton parti település győzedelmeskedik. A győztes település nevét viseli ugyanis egy éven keresztül a BAHART egyik motorosa. Az igazgató szerint igazi kuriózum lenne, ha a társaság egyik hajóján egy Balatonon kívüli település neve is megjelenhetne.
Fotó: nemzetiregatta.hu
Dónucz László beszélt arról is: lesznek visszatérő versenyzők, akik már az előző években is indultak a versenyen, a teleülések között viszont tizenkét újoncot köszöntenek idén. Kiemelte: a Nemzeti Regatta fontos küldetése, hogy minden résztvevő bemutathassa saját látnivalóit, programjait, hagyományait és nem utolsó sorban gasztronómiai kínálatát.
Fotó: nemzetiregatta.hu
A vitorlás verseny mellett a Sió-csatornán igen látványos sárkányhajó regattát is szerveznek, amelyen huszonöt település méretteti meg magát, de a bogrács mellett is összecsapnak a falvak, városok, a főzőversenyen harminchat település ízvilágát kóstolhatja meg a közönség. Dónucz László végül elmondta: a tapasztalatok azt mutatják, hogy a versenyen résztvevő települések visszatérnek a Balatonhoz, és jó hírét viszik a Magyar Tengernek, és nem utolsó sorban a vitorlázás sportágának.
Borítokép: https://www.facebook.com/tibor.ambrus