Május 4-vel feloldották a veszélyhelyzetben elrendelt kijárási korlátozásokat a vidéki településeken, így a Balatonnál is. A tó körüli vitorlás kikötők nagy részének kapuit eddig sem tartották zárva, az elmúlt hetekben a tavaszi felkészülés munkálatai zajlottak a marinákban. Most az általunk megkérdezett kikötővezetők ha nem is dömpingre, de mindenesetre nagyobb forgalomra számítanak, ugyanakkor a szigorított higiéniás szabályokat továbbra is fenntartják.
Amikor elindult a koronavírus elleni védekezés, akkor mindenképpen arra koncentráltunk, hogy minden bérlő hozzáférhessen a hajójához – mondta el a Vitorlázz Itthonnak az Alsóörs Marina Kikötővezetője. Rick Gergely hozzátette: büszke a hajósokra, ugyanis ebben az időszakban is rendkívül fegyelmezetten, türelmesen, a szabályokat betartva érkeztek. Kifejtette: az Alsóörs Marina egész éves kikötő, így a hajók egész évben vízen vannak, a jégmentesítést pedig szivattyúkkal oldják meg. Március óta náluk elindult a szezon – fogalmazott.
Beszélt arról is, hogy a közösségi vizesblokkot zárva tartották a fertőzésveszély elkerülése miatt, a főépületben lévő, úgynevezett családi fürdőket megnyitották, viszont emelték a takarítások számát. Rick Gergely beszámolt arról is, hogy minden, a kormányzat által elvárt és előírt kötelező intézkedéseket továbbra is betartják. Május 4-től változás, hogy kinyitják az étterem kerthelyiségét, de továbbra is kiszállítják az ételeket, italokat a hajókra. A kikötővezető nem számít az elkövetkező napokban nagy dömpingre, ugyanis eddig is lépcsőzetesen épült fel náluk a szezon. Szerinte a robbanásszerű szezonindulás azon kikötőkben lehet majd, amelyek bezártak, vagy erősebben korlátoztak.
A balatonfenyvesi kikötőben a tavaszi munkák zavartalanul zajlottak – fogalmazott a Vitorlázz Itthonnak a Fenyves Yacht Club kikötővezetője. Varga Bálint kifejtette: az elmúlt hetekben az algagátlózást, vitorlák felszerelését, ponyvák leszerelését végezték. A kikötő eddig is látogatható volt, hiszen az egy háztartásban élők eddig is sportolhattak és igénybe is vették a marina szolgáltatásait. Varga Bálint hozzátette: a hotel és az étterem bezárása okozott problémát, ugyanakkor ők is átálltak elviteles kiszolgálásra, így a bérlők a megrendelt ételt saját hajójukon fogyaszthatták el. A kikötővezető is arról számolt be, hogy a kikötőben teljes mértékben a helyzetnek megfelelően viselkedtek a hajósok, nem voltak tömörülések és csak szűk családi körben vitorláztak. A higiéniára ők is odafigyelnek, különböző fertőtlenítőszereket helyeztek el a mosdókban.
Varga Bálint szerint élénkebb érdeklődés lesz a következő hetekben a kikötő iránt. Úgy fogalmazott: eddig sokan kivártak a hajóvásárlással, hajóhely bérléssel, de most mindenképpen intenzívebb időszak érkezik. Hozzátette: megnyitják a kikötőhöz tartozó étterem teraszát is, hogy még kényelmesebben lehessenek a vendégek. Elárulta végül: tavaly ősszel plusz száz hajóhellyel bővült a kikötő, így még jelen pillanatban vannak szabad helyek. Várható ugyanakkor, hogy jövőre ezek is elkelnek.
A Balatonfői Yacht Clubnál is megkezdődtek a felkészítési munkálatok már április elején – fogalmazott a Vitorlázz Itthonnak a Balatonfői Yacht Club üzemeltetési vezetője. Lénárt Anita kifejtette: nem zárták be a kikötő kapuit, a hajósok a járványügyi szabályok betartásával látogathatták a marinát. A tapasztalatok szerint az itteni hajósok is fokozottan odafigyeltek, hogy ne csoportosuljanak, szájmaszkot, kesztyűt viseltek, fegyelmezetten és példásan viselkedtek. Beszélt arról is, hogy a kikötő éttermének kerthelyiségét megnyitják, természetes a járványügyi előírások betartásával. Fel vannak készülve arra, hogy a hajósok nagyobb számban jelennek meg náluk.
Lénárt Anita hozzátette: a Budapest elhagyásának korlátozásával kapcsolatos hírek ugyanakkor számukra is fejtörést okoznak, hiszen folyamatosan érdeklődnek bérlőik, hogy odaérkezhetnek-e vitorlásaikhoz. Az üzemeltetési vezető szerint ennek nem lehet akadálya, hiszen sportcéllal továbbra is el lehet hagyni mindenkinek az otthonát. A kikötőben vitorláshajók nincsenek bérbeadóak, csak elektromos hajók, aminek használata eddig kérdéses volt. Lénárt Anita folyamatosan kapcsolatban van a Vízirendészettel, hogy ezek, milyen módon használhatóak, ugyanakkor az erre vonatkozó korlátozásokat most feloldották. Végül elárulta: a saját nagy rendezvényük idén is a Zöld Szalag Regatta , ami július 27-i hétvégére esett volna. A rendezvényt a tervek szerint az augusztus 20-i hétvégére szerveznék majd át.
A Marina Fűzfő kikötőjében az elmúlt napokban próbálták tartani a megszokott munkarendet – tájékoztatta a Vitorlázz Itthont a létesítmény vezérigazgatója. Kerekes Ágnes kifejtette: a hajókat vízre helyezték, a fürdőházat előkészítették, illetve mindent megtettek annak érdekében, hogy amikor elindul a szezon, minden zökkenőmentesen működhessen. Beszélt arról is, hogy a héten megnyitják a nagy fürdőházat, viszont kötelező lesz a vendégeknek a maszk viselése és a higiéniai szabályok folyamatos betartása.
Kerekes Ágnes kifejtette: az első nagyobb programjuk a júliusi házi versenyük lesz, amit reményeik szerint meg tudnak tartani.
A balatonlellei BL Yachtclub kikötője szintén nyitva áll a vendégek előtt. Tóth Balázs a BL vezetőjével készült korábbi interjú itt található. A Balatonfüredi Yacht Clubban is munkával teltek az elmúlt hetek, korábban Böröcz István a BYC ügyvezetője nyilatkozott a Vitorlázz Itthonnak, ez az interjú pedig ide kattintva érhető el.