2019-ben 13. alkalommal rajtol el Magyarország legnépszerűbb közösségi sporteseménye, az NN Ultrabalaton.
Az első években a tihanyi Belső-tó partjáról rajtolt a mezőny, ezzel a hagyománnyal 2013-ban szakítottunk és átköltöztünk Balatonaligára. A versenyzők nagyobb biztonsága miatt 2019-ben a versenyközpontot Balatonfüredre helyezzük át, de a verseny iránya (nyugat felé) változatlan marad. A teljesítésre csapatban vagy egyéniben egyaránt 32 óraáll rendelkezésre, 2019-ben terveink szerint már 48 váltóponttal és megközelítőleg ugyanennyi frissítőponttal annak érdekében, hogy ezeken a helyszíneken kisebb legyen a torlódás, ezáltal zavartalanabb a versenyzés.
ULTRAFUTÓINKRÓL
Minden olyan futóra, aki egyedül vág neki ennek az embertelen távnak, igazi hősként tekintünk és mindent megteszünk annak érdekében, hogy teljesíteni tudja az általa kitűzött célt.
Az egyéni teljesítők pályarekordját jelenleg a brit Dan Lawson tartja, 18 óra 30 perc 20 másodperccel köridejével, amelyet 2017-ben állított be. Az abszolút ranglistán a verseny történetében eddig egyetlen alkalommal végzett az élen női versenyző, ő Dr. Lubics Szilvia. Győztesnek dupláznia az abszolút ranglistán eddig még nem sikerült.
Az elmúlt 12 évben összesen 481 ultrafutó teljesítette legalább egy alkalommal – szintidőn belül – a távot, és számunkra mindig nagy öröm, amikor közülük valakit újra indulóink közt köszönthetünk! A verseny ikonikus alakja Guilles Pallaruelo, ő az egyetlen, aki az összes eddigi versenyen rajthoz állt és célba is ért.
A CSAPATOKRÓL
A legtöbben nem egyedül, hanem csapatban vágnak neki az év leghosszabb napjának. A tervezés, a szervezés és az utazással töltött idő már önmagában is összetartó erővel bír. Az UB barátságokat szorosabbra kovácsol, ismeretleneket együttműködésre ösztönöz, így kijelenthetjük: ennél jobb csapatépítő tréninget nehéz lenne találni.
A 221 kilométer alatt mindenki szembesül saját korlátaival és megismerheti önmagát, de a verseny végén az egyéni teljesítmények összeadódnak, a csapatok pedig a célvonalból életre szóló élménnyel távoznak.
Az NN Ultrabalaton mára önálló fogalommá vált.
Megterhelő kihívás, amely egyben óriási buli, hatalmas közösségi élmény.
Futófieszta és zarándoklat, amelyen – ha a saját mércéjével is, de – mindenki megmérettetik.
Balatonfüred
Nincs időpont