A volt olimpiai osztály idén a nyár végén rendezi a legnagyobb versenyét, ahol külföldi résztvevőkre is számítunk. Rendező a balatonföldvári Spartacus Vitorlás Egylet
A legendás, kétszemélyes hajóosztály 1952-ben született – Hollandiában. A háború után, a vitorlássport újraélénkülésével párhuzamosan, megnőtt az igény egy igazán sportos, az akkori idők legkorszerűbb tervezési elveinek megfelelő kétszemélyes jolle létrehozására. Akkoriban a Nemzetközi Vitorlásszövetség több pályázatot is kiírt – de ezek a próbálkozások nem voltak igazán sikeresek.
Hollandiában Conrad Gulcher az akkori legkorszerűbb kishajóépítési módszerek, a rétegelt falemez alkalmazásával képzelt el egy siklótestet – ötleteit pedig megosztotta Uus van Essen hajótervező mérnökkel. Az első rajzokat 1951-ben elküldték az akkori 30 legeredményesebb európai vitorlázónak – akik válaszaikban újabb ötleteket fogalmaztak meg.
A végleges terveket 1952-ben elfogadta a Nemzetközi Vitorlásszövetség, majd egy tizenhét hasonló hajótípus részvételével lezajlott válogatóverseny után, amelyen a repülő hollandi bizonyította kivételes képességeit, immár semmi nem állt a világsiker útjában.
Népszerűségét elsősorban annak köszönheti ez a vitorlás, hogy a különleges forma következtében szokatlanul könnyen megsiklik – azaz már közepes szelekben is rendkívül gyors. Méretei, vitorlázata miatt két erős, magas sportolónak is kihívást jelent a megvitorlázása.
Még sportosabb lett a hajó a később bevezetett nagyobb orrvitorlával (génuával) – és persze emellé trapézt is alkalmazni kellett a vitorlás egyensúlyban tartására.
(Azaz: a legénység a függesztő trapézkötélen lógva, a hajó oldalán állva, akrobatikus ügyességgel egyensúlyozza a hajót. Emellett kezeli a génuát, és bőszeles szakaszokon a spinakkert is. Mivel a trapézról jó a kilátás, a legénység dolga folyamatosan taktikai és stratégiai információkkal ellátni a kormányost. A kormányos dolga “csak” a végső döntések meghozatala, a hajó sebességére való figyelés – ez pillantról pillanatra az egész rendszer finomállításából áll-, és természetesen a hajó egyensúlyozása, ha kell, folyamatos “kiüléssel”.)
1957-ben a hajóosztály megkapta az olimpiai státuszt, 1960-ban a római olimpián szerepelt először.
Az osztály nagy erőssége, hogy az előírások némi lehetőséget hagynak az újításoknak, a műszaki fejlesztéseknek. Sok ötlet a repülő hollandiban jelent meg először: például a hátszélvitorla (a spinakker) gyors fel- és lehúzását lehetővé tévő tubatechnika, a biztonságot segítő dupla fenék, az “ablakok” a vitorlán.
Sok híres vitorlázó kipróbálta magát repülő hollandiban – például a dán legenda, a sokszoros olimpiai bajnok Poul Elvström, vagy éppen Ted Turner, a későbbi America kupa kormányos, a CNN hírtelevízió megalapítója.
Balatonföldvár
Nincs időpont