2023. december 8-10-én pénteken, szombaton és vasárnap rendezik meg és két naposra bővítik a II. Kékszalag PORT adventi vásárt Balatonfüreden. Az ingyenes rendezvényen helyi és környékbeli kézművesek, gasztronómiai szolgáltatók mellett különböző, a vízi sportokhoz kapcsolódó aktivitásokkal, karácsonyi vitorlás faluval készülnek a szervezők.
A II. Kékszalag PORT adventi vásár különlegessége, hogy a vízparton hangolódhatnak a várakozás ünnepére a látogatók.
A tavaly debütált rendezvény ötlete onnan eredt, hogy szeretnék a kikötőt a klasszikus, tavaszi-nyári – őszi szezonon kívül is megtölteni élettel.
A rendezvényen különböző kézműves termékek, kerámiák, karácsonyi díszek várják az érdeklődőket, de emellett süteményeket, édességeket, téli ételeket és a balatonfüredi borok mellett különleges téli italokat is kóstolhatnak a látogatók.
A legkisebbek a Karácsonyi Vitorlás Faluban különböző, a sportággal kapcsolatos aktivitásokon vehetnék részt, melyek természetesen ünnepi köntösbe öltöznek majd.
Az II. Kékszalag PORT Adventi vásár első napján tervezik megrendezni a II. Adventi Cool Túra vitorlásversenyt is a Kékszalag PORT kikötőből indulva és oda is visszaérkezve.
Balatonfüred
Nincs időpont