GO Boating – vitorlás nyílt nap a Balaton körüli iskoláknak a Kékszalag PORT-ban

2024. június 17 – 19. között a Magyar Vitorlás Szövetség szakmai programja keretében, GO Boating elnevezéssel ingyenes vitorlás nyílt napot szervez Balatonfüreden a Magyar Vitorlás Akadémia együttműködésben a Kékszalag PORT kikötővel.

A nyílt napokra a Balaton térségében működő általános iskolák felső tagozatos tanulóit, valamint a térség középiskolás diákjai várjuk. A program keretében a diákok  megismerkedhetnek a vitorlás sportággal, ifjúsági versenyzőink, valamint a hazai utánpótlásnevelő vitorlás tagszervezetek edzőinek irányítása mellett.

A GO BOATING napokon a Magyar Vitorlás Akadémia, valamint a vele együttműködő vitorlás iskolák és a résztvevő utánpótlás-nevelő egyesületek, játékos programokon keresztül mutatják be a vitorlázást a sportág iránt érdeklődő 9-18 éves fiúknak és lányoknak. A nyílt napon a diákok amellett, hogy vízre szállnak, rövid ismertetést kapnak a hazai vitorlázás történetéről, a hajók fel és leszerelésének legalapvetőbb tudnivalóiról, valamint egy játékos erőnléti edzésen is részt vesznek. A program végén pedig a nap folyamán elsajátított ismereteikről adhatnak számot egy rövid interaktív kvíz segítségével.

Célunk, hogy minél több diák ismerkedhessen meg a vitorlázással, valamint a környék sportolási lehetőségeivel.

További helyszínek (helyszínenként az időpontok eltérhetnek, a megadott elérhetőségen lehet érdeklődni):

  • KYC és Optisul Vitorlásiskola  | Keszthely, Csárda u. 13. | Buzás Attila |36302736402 | attilabuzas@hotmail.com  | www.optisul.hu 
  • Keszthelyi Túravitorlás Klub | Keszthely, Csárda u. 13. |  Bozsár Józsefné | 36203680222 | info@ktc.hu | www.ktc.hu
  • Katamarán Suli | Alsóörs, Vasút u. 17. |Nagy R. Attila | 36305559169 | nagy.r.attila@nanaboat.hu | www.katamaransuli.hu 
  • Tihanyi Hajós Egylet | Tihany, Kenderföld u. 19. |  www.thesail.hu 
  • Yacht Club Agárd | Gárdony | Tópart utca 47/b | www.yka.hu
  • VGYE | Balatonalmádi, Budapest, Kopaszi gát 12 | Náray Richárd | 36209731633 | richard.naray@vgye.hu | www.vgye.hu

A Magyar Vitorlás Szövetség „Vitorlás Suli” programjáról

A Vitorlás Suli Programot a Magyar Vitorlás Szövetség a nemzetközi vitorlásszövetséggel, a World Sailing-gel együttműködésben indította el még 2013-ban. A program célja, a fiatal tehetségek felkutatása, a vitorlás sport tömegbázisának fejlesztése, valamint a vitorlázás beemelése a tömegsportok sorába. A kezdeményezés nem az élsportra fókuszál, hanem a szabadidős vitorlázásra. Kiemelt célja a sportág népszerűsítésén túl, hogy bemutassa a fiataloknak a mindennapos testmozgás örömét.