Élettel töltik meg a kikötőt – elindult a Téli Regatta-sorozat Balatonlellén

A téli időszak beköszöntével sem kell lemondaniuk vitorlásszenvedélyükről azoknak, akik a hideg, vagy olykor fagyos idő ellenére elrúgnák a partot. A balatonlellei BL Yachtclubban nem csak egész évben várják a vitorlázókat, hanem már hagyomány, hogy az egységek baráti regatták keretében mérhetik össze tudásukat. A tematikus versenyek különlegessége nem csupán a családi hangulat, hanem az is, hogy a futamok végeztével sem kell hazamenni, sőt érdemes maradni a színes gasztronómiai programokon. Tóth Balázs a BL Yachtclub vezetője a Vitorlázz Itthonnak elmondta: másodlagos piaca lett a kikötőhelyeknek a vízen tárolás, hiszen többen éppen a versenyek vagy a téli túrák miatt érkeztek a klasszikus szezon elmúltával hozzájuk.

Immár kilencedik alkalommal rendezik meg idén a Szilveszteri Regattát a balatonlellei BL YachtClubban, amely az elmúlt hat évben komplett, Téli Vitorlás Versenysorozattá bővült – mondta el a Vitorlázz Itthonnak a BL YachtClub vezetője. Tóth Balázs kifejtette: az idei évad első állomása a december 4-i Mikulás Regatta.

Tóth Balázs beszélt arról is, hogy a legelejétől kezdve a  Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatával karöltve rendezik a versenyeket, és hangsúlyozzák, senki ne vállaljon túl nagy kockázatot. Csak alapvitorlázattal lehet versenyezni, a mentőmellény használata pedig minden körülmények között kötelező. Tóth Balázs vallja, hogy lehet télen biztonsággal hajózni, de be kell tartani a szabályokat, hangsúlyozottan a mentőmellény használatát.

Fotó: BL YachtClub&Apartments

A versenysorozat elején a kényszer szülte, hogy One Design hajókkal versenyeztek, ugyanis nem voltak vízen a hajók. Pár éve ugyanakkor hoztak egy olyan döntést, hogy nincs a BL YachtClubban parti tárolás, minden hajót vízen tartanak, ezáltal lehetővé tették a versenysorozaton a saját hajóval indulást.

“Érdekes módon, most idén, közel húsz hajót hoztak át csakis azért télre tárolni a BL Yachtclubba Balatonlellére, hogy azt tudják használni, tudjanak indulni a versenyeken, tudjanak túrázni, ki tudjanak használni egy-egy szép időt. Tehát tulajdonképpen másodlagos piaca lett a kikötőhelyeknek a téli vízen tárolás”

-fogalmazott. Kifejtette, azt szeretik, ha élet van a kikötőben és a vendégek is azt érzik, hogy egy kis oázisként működnek télen is. Éppen ezért áll rendelkezésre a korcsolyapálya, wellness részleg, szauna – sorolta Tóth Balázs.

Fotó: BL YachtClub&Apartments

Ugyanakkor egy-egy Regatta köré külön programot szerveznek. Ilyen a Karácsonyi Vásár, melyet immáron hetedik alkalommal rendeztek meg, kézműves termékekkel és magas színvonalú kínálattal. Idén ötödik alkalommal tartották meg a gasztropikniket, mely a Balaton körül egész évben működő vendéglátóhelyek gyűjtőhelye. Az idei évben mások mellett a balatonfüredi Hatlépcsős velőspirítósával, valamint a zánkai Neked Főztem  lazac pisztrángjával is találkozhattak az érdeklődők.

Tóth Balázs elárulta: a téli sorozat mind a négy fordulójához –  Mikulás Regatta, Szilveszteri Regatta, Farsangi Regatta és Tavaszi Regatta – feltétlen szeretnének becsempészni hasonló gasztronómiai kínálatot.

Kitért arra is: februárban ismét tervezik megrendezni a Hidegenlégió vitorlástúráját, amely keretében meglátogatnák azon balatoni vendéglátó-egységeket vízen, melyek egész évben nyitva vannak.