Adventi hangulatban a Balaton körül

November utolsó és december első hétvégéjén a Magyar Tenger körüli települések ünnepi öltözéket öltenek. Szinte mindenhol az északi és déli parton egyaránt meggyújtják az első gyertyát, több helyütt ünnepi műsorral egybekötve kezdik meg a várakozást. Balatonfüreden pedig sokéves hagyomány, hogy szabadtéri Betlehemet állítanak Schindele Györgynével a Reformkori Hagyományőrzők társaságának elnökével.

Tizenhét évvel ezelőtt ötlött az a gondolat, hogy Betlehemet kellene állítani Balatonfüreden, mégpedig nem bent a templomban hanem szabadtéren – emlékezett vissza a kezdetekre az ötletgazda Schindele Györgyné. A balatonfüredi Reformkori Hagyományőrzők Társaságának vezetője hozzátette: évről évre egyre többen érkeznek a Betlehem állításra és csodálják a Szent Családot a várakozás időszakában.

Fotó: https://www.facebook.com/balatonfured.hu/

Schindele Györgyné elárulta a füredi Betlehemben lévő Szent család figuráinak, valamint az állatoknak a történetét. Erdélyből jelentkezett korábban egy fafaragó művész, aki kifaragta a Szent családot. A jászolt, épületet helyi vállalkozók hozták létre – tehát összefogott a város. Hozzátette: négy évvel ezelőtt ismét meghirdették, hogy tovább fejlesztenék a Betlehemet, mégpedig állatokkal. Ugyancsak felkértek egy fafaragó művészt, aki további három figurát alkotott meg, így lett teljes a Betlehem – összegezte Schindele Györgyné.

Fotó: https://www.facebook.com/balatonfured.hu/

Schindele Györgyné szerint a Reformkori Hagyományőrzők Társasága kiemelt évet zár. Huszonnyolc fellépést tudhatnak maguk mögött nem csak Balatonfüreden, hanem az egész országban. A hazai megjelenéseken túl jártak Lengyelországban, Szlovákiában és még számos helyen. Elárulta: céljuk nem csupán visszarepíteni az érdeklődőket a történelembe, hanem bemutatni a korhű anyagokból készült öltözékeket.

Borítókép: https://www.facebook.com/balatonfured.hu/